Bejegyzések

Elekelek

  Ha azt hiszed, hogy viccelek, reggel, mikor felébredek, neked egy dalt énekelek, mint a gólya, kelepelek.   Kérdéseidre megfelelek. Ne vedd zokon, ha feleselek, de humorodtól térdepelek, különben sosem szemetelek.   Gyorsan peregnek a percek, és délben ételt rendelek. Ha megjöttek az eledelek, a kis konyhában ebédelek.   Várnak rám a levelek, de én inkább perelek, idegesek a merész ügyfelek, mert hivatalosan süketelek.   Egész nap csak pecsételek, ha megunom én, felkelek, a hűtő ajtajánál mérlegelek egyet, aztán hideg vizet vedelek.   Este egy jó pasit ölelek, aki egyike a Vendelek hosszú sorának, kinek tenyeréből legelek.   Ajánlatára igennel felelek, az oltárnál pedig majd esdekelek, számos egyéb dologban remekelek, de ma itt, csak most, csak neked verselek.     Budapest, 2021. január 10.

Mágikus indián nyár

Kép
A nyár utolsó napsugarai zavartak le a Lupára. A kristálytiszta víz még kellemesen simogatta napbarnított bőröm. Úszás után koktélozva csodáltam meg Budakalász egén az őszi naplementét. Az izzó égitest hamar eltűnt a budai hegyek mögött, így magamat is távozásra bírtam. A tavat folyóra cseréltem, és a vacsorámat a Duna partján ülve a Római egyik büféjében kértem ki. A kavicsokon gyerekek és kutyák szaladgáltak, majd egy-egy hajó is tiszteletét tette, aztán eltűnt a kivilágított hidak alatt. Fejem felett néha elsuhant egy repülő, miközben a folyó hullámzása elnyomta a távolból hallatszó zenét. Éjfélkor örömittasan vezettem haza, és boldogan hajtottam álomra a fejem. A 100 szóban Budapestről 2020-as pályázatára készült.

Ölelő karodban

Kép
Lágyan ölelő karodban nap mint nap elvesznék, mámoros csókoddal a mennyországba repülnék. Simogatásod szikraként hevíti testemet, melyet nyelved érintése tüzel fel hevesen. Lobog a tűz kettőnk meztelen teste között,  szavakra nincs szükség, egy mosoly mindent eldönt. Kizártuk most teljesen a külvilágot,  csak két összeolvadt test hever az ágyon. Forró ölelésed teljesen megnyugtat. Halk zenére szívünk egy ritmusra dobbant. Odakint zűrzavar, a lelkünkben káosz, hogy szokunk majd hozzá egymás hiányához? Budapest, 2020. november 20.

Óda az álmodozóhoz

  Légvárak és üde kártyavárak, a lapok a semmibe hullanának, ha az álmok soha nem válnának valóra életünk színes kristályában. A homokóra szemcséi gyorsan peregnek, senki sem kérdi meg, perceink mivel telnek. Ábrándozva tekintünk az út túloldalára, miközben sorsunkat siratjuk, s másokat okolunk telhetetlen mivoltunk felismerése hiányában. Mert hiába minden könny, ha a lábunk földbe gyökerezve ragad a nehéz súlytól megöregedve bástyaként a végeláthatatlan álmok erdején. Vágyaid szelleme kísért,  s füledbe súgja üvöltve,  hogy lépj ki a gödörből, hagyj fel  az álmodozással, légy végre szabad, és sorsodban jöjjön el a tavasz. Légy te a kisördög, mely fejedben egyfolytában motoszkál, mert tenni akar rögtön,  nem csak várni mélán,  míg valaki azt mondja neki, hogy mi lett volna, ha… Kiskorodban megtanultad a jelszót: Előre! Az élet ma sem szól másról, erőre kapva menetelj a sorban előre. Fel a fejjel! Nézz a Napra! Sugarai ugyanúgy sütnek rád, mint aznap, mikor feladtad a harcot régen az él

Mágikus Budapest

Kép
  Sétáltál már éjszaka Budapest szívében? Ott álmodoztál némán a Duna ívében. Napnyugta után a város fényárban úszó, csodás hídjain át az Alagútba kúszó, s a körúton tekergő hatos villamos megannyi csóktól és öleléstől zajos.   A Hősök terén több millió turista fényképezőgépe kattog szakadatlan, varázslatos fotókon viszik tovább magyarok történelmi diadalát. S a világ legszebb Parlamentje előtt hajók, van közte étterem és bálterem-ringatók.   Forró tánc a Margit-sziget ősfái alatt, tanunk a fénylő Duna, mely körbe fut alant. Kémleljük a várost a Budai várból vagy a tiszta levegőjű Normafáról.   Varázslatos látvány tárul lábunk elé a Citadella pompás szobrának helyén.   Szerelem íze pezseg, közelben tart,   s távol nyüzsög a nép a Római part színes játszóterén, hol a kavicsos fövenyen számtalan instant szelfi készül, párom ölelem, mert folyik a kézműves sör, sül lángos, hekk, evés közben a kenusokat figyelem. Budapest, 2020. október 10.  

MOST

Kép
  Mire vársz? Mikor élsz? Mitől félsz? Használd ki most életed minden percét! Vissza sosem tér ez a pillanat, most kell, hogy élj, ragadd meg a nyarat! Rohan az idő, mint ahogy a folyó sodródik medrében gyorsan, szaporán. Megállítani nem tudod, így lesz jó és ízletes a napzáró vacsorád. Szerezz élményt és barátokat, szeress bátran, határozottan! Ölelj át, mintha nem lenne holnap, élj a mának, engedd el a rosszat! Most fuss, táncolj, dalolj, nevess, és mindenekelőtt szeress! Szeresd az életed minden percét, mert a pillanat vissza sosem tér. Az élet lágy dallamát és dús illatát zamattá formálja a csendülő gitár, friss gyümölcsét éretten télen-nyáron elménkben szüreteljük hosszú távon. Most kell, hogy lásd a ma virágát. Éld át a pillanat varázsát! A mában élj, és szeresd, amit alkotsz, a holnapot később kell befogadnod. A film már forog. Te döntesz. Rendező vagy, vagy csak díszlet. Kezedben a sorsod, ne csak állj és várakozz, minduntalan az élet után csak vágyakozz. Döntsd el most, hogy l

Hajnali kávé

Kép
  Egyből duplán vagy csak szimplán, Mindegy is tán, csak folyjon már szét ereimben cseppenként, bennem feltámad életként. Illatát parfümként követem, hívogat magához szüntelen. A kávét megunni nem lehet, életem éltető ereje. Ha nincsen velem, csak reá gondolok, mikor lesz alkalmam újra kortyolnom egy kis zamatos fekete lét, melytől nem lesz keserű az ég. Hajnalban is az illatára ébredek, hívó szavára a konyhába lépkedek, édesítem, fehérítem, csukott szemmel megízlelem. Örök szerelmem el sose hagy, ízétől mindig ragyog a nap. Éjjel is vele álmodom, s hagyom, hogy arcomra szépségtapaszt rakjon. Budapest, 2020. augusztus 31.   Lájkold az oldalam