A. M. Summer írói oldala

A nyár utolsó napsugarai zavartak le a Lupára. A kristálytiszta víz még kellemesen simogatta napbarnított bőröm. Úszás után koktélozva csodáltam meg Budakalász egén az őszi naplementét. Az izzó égitest hamar eltűnt a budai hegyek mögött, így magamat is távozásra bírtam. A tavat folyóra cseréltem, és a vacsorámat a Duna partján ülve a Római egyik büféjében kértem ki. A kavicsokon gyerekek és kutyák szaladgáltak, majd egy-egy hajó is tiszteletét tette, aztán eltűnt a kivilágított hidak alatt. Fejem felett néha elsuhant egy repülő, miközben a folyó hullámzása elnyomta a távolból hallatszó zenét. Éjfélkor örömittasan vezettem haza, és boldogan hajtottam álomra a fejem. A 100 szóban Budapestről 2020-as pályázatára készült.

Magamhoz képest egy kicsit korábban keltem. A múlt héten az egyik barátommal, Gergővel elhatároztuk, hogy csobbanunk egyet hazai tavaink egyikében. Mivel egy napos kikapcsolódást terveztünk, ezért egy órán belül elérhető hely mellett döntöttünk, hogy minél több időnk jusson strandolni. A Déli pályaudvarból indul a vonat a Velencei-tó felé. A 2-es metró gyorsan száguldott velem a fedélzetén. Fél órával hamarabb kiértem az állomásra, mint a megbeszélt találkozó. Elszoktam attól, hogy a tömegközlekedés néha nagyon gyors is tud lenni. Azért nem untam magam halálra az alatt a fél óra alatt sem, mert elkezdtem írni eme blogbejegyzést, és közben néztem a körülöttem ácsorgó vagy éppen elsuhanó embereket. Főként fiatalok vették fel magukra a hátizsákot a mai nap. A nyári szünet kihasználása végett ők is kirándulni vágytak, ki hosszabb, ki rövidebb időre. Lányok! Tanuljátok meg! A fiúk nem kapkodnak, nem idegeskednek. Lesz, ami lesz alapon működnek, vagy mindenre van B tervük is. Termész...

     Ma belegondoltam, hogy tulajdonképpen, amióta tudok írni, azóta nem telt el úgy egy nap sem, hogy ne fogtam volna valamilyen íróeszközt a kezembe.      Mai világunkban a billentyűzet a laptopon vagy a mobilunkon jelenti a pennát, és nem is nevezhető művészetnek, de alkotunk, kifejezünk, megnyilvánulunk általa.      Nyolc éves koromban több négyzetrácsos füzetet írtam tele mindenféle matematikai gyakorlattal. 6-8 füzet is kikerült a kezeim közül, melyekben óvatosan rajzoltam bele az arab vagy éppen a római számokat. Jutka néni, az osztályfőnököm, akkor azt mondta, hogy néha az írásfüzetet is elővehetném, nem csak a négyzetrácsosat. Valahol legbelül megfogadhattam a tanácsát, mert a középiskolában az irodalomfüzetemből kellett párat beszerezni, mert egyfolytában teleírtam az írók, költők önéletrajzaival. Még ha csak másoltam is, de arra ügyeltem, hogy szép külalakkal tegyem mindezt, és szerettem cserélgetni a tollakat a kezemben, mel...

     Korunk egyik népbetegsége a sztereotípia. Az, hogy előre eldöntjük, hogy mit tesz vagy épp mit gondol a másik. Nem is feltételezzük annak az ellenkezőjét, amit a mi agyunk megfogalmazott. "A tett halála az okoskodás." (Madách Imre: Az ember tragédiája)      Ha valamit meg sem próbálsz, akkor biztosan vesztettél. Tudom, hogy nem egyszerű duci lányként társat találni, de képzeld magad annak a fiúnak a helyébe, aki jóképű, izmos, okos, és egy aranyos, telt csajra vágyik, de sehol sem találja. Te jobbra húzod (Tinder) a jópasikat?     A keresztszüleim kapcsolata harmonikus és szeretetteljes volt. Boldogan éltek, és felneveltek három gyereket, lett sok unokájuk. A keresztanyám telt nő, a keresztapám pedig egy vékony férfi volt. Olyan jó volt látni, amikor átölelték egymást.     Te is arra vágysz, hogy valaki átöleljen, szeressen, és jóképű is legyen? Akkor nincs mire várnod. Felejtsd el a fejedben motoszkáló "biztosan nem tets...