A. M. Summer írói oldala

  Ha azt hiszed, hogy viccelek, reggel, mikor felébredek, neked egy dalt énekelek, mint a gólya, kelepelek.   Kérdéseidre megfelelek. Ne vedd zokon, ha feleselek, de humorodtól térdepelek, különben sosem szemetelek.   Gyorsan peregnek a percek, és délben ételt rendelek. Ha megjöttek az eledelek, a kis konyhában ebédelek.   Várnak rám a levelek, de én inkább perelek, idegesek a merész ügyfelek, mert hivatalosan süketelek.   Egész nap csak pecsételek, ha megunom én, felkelek, a hűtő ajtajánál mérlegelek egyet, aztán hideg vizet vedelek.   Este egy jó pasit ölelek, aki egyike a Vendelek hosszú sorának, kinek tenyeréből legelek.   Ajánlatára igennel felelek, az oltárnál pedig majd esdekelek, számos egyéb dologban remekelek, de ma itt, csak most, csak neked verselek.     Budapest, 2021. január 10.

Lágyan ölelő karodban nap mint nap elvesznék, mámoros csókoddal a mennyországba repülnék. Simogatásod szikraként hevíti testemet, melyet nyelved érintése tüzel fel hevesen. Lobog a tűz kettőnk meztelen teste között,  szavakra nincs szükség, egy mosoly mindent eldönt. Kizártuk most teljesen a külvilágot,  csak két összeolvadt test hever az ágyon. Forró ölelésed teljesen megnyugtat. Halk zenére szívünk egy ritmusra dobbant. Odakint zűrzavar, a lelkünkben káosz, hogy szokunk majd hozzá egymás hiányához? Budapest, 2020. november 20.

  Légvárak és üde kártyavárak, a lapok a semmibe hullanának, ha az álmok soha nem válnának valóra életünk színes kristályában. A homokóra szemcséi gyorsan peregnek, senki sem kérdi meg, perceink mivel telnek. Ábrándozva tekintünk az út túloldalára, miközben sorsunkat siratjuk, s másokat okolunk telhetetlen mivoltunk felismerése hiányában. Mert hiába minden könny, ha a lábunk földbe gyökerezve ragad a nehéz súlytól megöregedve bástyaként a végeláthatatlan álmok erdején. Vágyaid szelleme kísért,  s füledbe súgja üvöltve,  hogy lépj ki a gödörből, hagyj fel  az álmodozással, légy végre szabad, és sorsodban jöjjön el a tavasz. Légy te a kisördög, mely fejedben egyfolytában motoszkál, mert tenni akar rögtön,  nem csak várni mélán,  míg valaki azt mondja neki, hogy mi lett volna, ha… Kiskorodban megtanultad a jelszót: Előre! Az élet ma sem szól másról, erőre kapva menetelj a sorban előre. Fel a fejjel! Nézz a Napra! Sugarai ugyanúgy sütnek rád, mint aznap, mikor ...

  Sétáltál már éjszaka Budapest szívében? Ott álmodoztál némán a Duna ívében. Napnyugta után a város fényárban úszó, csodás hídjain át az Alagútba kúszó, s a körúton tekergő hatos villamos megannyi csóktól és öleléstől zajos.   A Hősök terén több millió turista fényképezőgépe kattog szakadatlan, varázslatos fotókon viszik tovább magyarok történelmi diadalát. S a világ legszebb Parlamentje előtt hajók, van közte étterem és bálterem-ringatók.   Forró tánc a Margit-sziget ősfái alatt, tanunk a fénylő Duna, mely körbe fut alant. Kémleljük a várost a Budai várból vagy a tiszta levegőjű Normafáról.   Varázslatos látvány tárul lábunk elé a Citadella pompás szobrának helyén.   Szerelem íze pezseg, közelben tart,   s távol nyüzsög a nép a Római part színes játszóterén, hol a kavicsos fövenyen számtalan instant szelfi készül, párom ölelem, mert folyik a kézműves sör, sül lángos, hekk, evés közben a kenusokat figyelem. Budapest, 2020. október 10.  

  Mire vársz? Mikor élsz? Mitől félsz? Használd ki most életed minden percét! Vissza sosem tér ez a pillanat, most kell, hogy élj, ragadd meg a nyarat! Rohan az idő, mint ahogy a folyó sodródik medrében gyorsan, szaporán. Megállítani nem tudod, így lesz jó és ízletes a napzáró vacsorád. Szerezz élményt és barátokat, szeress bátran, határozottan! Ölelj át, mintha nem lenne holnap, élj a mának, engedd el a rosszat! Most fuss, táncolj, dalolj, nevess, és mindenekelőtt szeress! Szeresd az életed minden percét, mert a pillanat vissza sosem tér. Az élet lágy dallamát és dús illatát zamattá formálja a csendülő gitár, friss gyümölcsét éretten télen-nyáron elménkben szüreteljük hosszú távon. Most kell, hogy lásd a ma virágát. Éld át a pillanat varázsát! A mában élj, és szeresd, amit alkotsz, a holnapot később kell befogadnod. A film már forog. Te döntesz. Rendező vagy, vagy csak díszlet. Kezedben a sorsod, ne csak állj és várakozz, minduntalan az élet után csak vágyakozz. Döntsd el most, ho...

  Egyből duplán vagy csak szimplán, Mindegy is tán, csak folyjon már szét ereimben cseppenként, bennem feltámad életként. Illatát parfümként követem, hívogat magához szüntelen. A kávét megunni nem lehet, életem éltető ereje. Ha nincsen velem, csak reá gondolok, mikor lesz alkalmam újra kortyolnom egy kis zamatos fekete lét, melytől nem lesz keserű az ég. Hajnalban is az illatára ébredek, hívó szavára a konyhába lépkedek, édesítem, fehérítem, csukott szemmel megízlelem. Örök szerelmem el sose hagy, ízétől mindig ragyog a nap. Éjjel is vele álmodom, s hagyom, hogy arcomra szépségtapaszt rakjon. Budapest, 2020. augusztus 31.   Lájkold az oldalam  

  Beléd szerettem első pillantásra, gyönyörűnek hittél, udvaroltál egyre-másra. Aztán jött a búcsú, és az álmatlan hónapok, nem hagytak nyugodni, csak tovább hallgatott. Rád gondoltam, és gyomromban pillangók repkedtek,  mint égi jel, és a föld felett lebegtem. Magam sem értettem. Visszatértél hozzám augusztus végén, és vidéki házunk előtt, mint egy fénylény megfogtad a kezem, és magadhoz húztál, hogy csókomra éhesen fülembe súgjál egy szót, hogy “hiányoztál”.  Remegő lábakkal álltam előtted, és szemed tüzében elvesztettem erőmet, puha kezedet fogva vártam,  hogy szád az ajkamat érintse lágyan.  Egy nyári, napsütéses délután elcsattant az első csók talán,  de egyben az utolsó is volt nekünk,  mely örökre szép emlékként marad velünk. Bárhová is sodor az élet, kettészakad megannyi éved, de az első csókot nem feleded,  ki adta az új nevedet. Kamaszkorunk édes íze a szánkban,  melegsége egy csodás délutánnak, huszonöt éve is csak az a mosolygós, ...

Kegyetlen éji világba borulva jegyzem meg az elég veszélyes leckét, hideg gyertya fényébe szorulva figyelem a szédítő menyecskét. Keserűen édes zene figyel távolból, elhagyja a húrokat az illatos dallam, pezsgő aromájú virág pillantásától a semmibe hullik alá szenvedve halkan.  Kicsiny kis városunk templomát nézem, senki sem szenvedett úgy, ahogy érzem a büszke vár fokán vesztett lábnyomát, mely nyugtatóan hívja új bársonyát.   Budapest, 2020. augusztus 21.

Álmomban hazasodort a víz, mely mérges almát mosott. Bajban vagyok, a felhő bástyája mögött később felbukkanó Élet ölel, hisz asztalra kell tennem a döntést. Megölelni fáj a háború ízét, mely együtt kínoz A testi hűség irgalmával, Mely gyönyörű találkozást szervez nekünk. Karomra kegyelemből ül az idő, és Hozzám ér a közeli forrás jobb keze. A kezemben lévő hideg kávét korán megiszom, Míg a napsütés kereszttüzében megfázom. Kelj fel! – ugrik a kis ember a száraz körútra. Gyere! Indulj! Összetörik a pohár a szemem előtt. Az ember reggel beteg listáján rágódik szerelmesen, Tűzforró zápor alatt tartózkodik, és vár betegen tovább. Budapest, 2020. július 18.