Az írásról... (Vallomás írói pályámról)

    Ma belegondoltam, hogy tulajdonképpen, amióta tudok írni, azóta nem telt el úgy egy nap sem, hogy ne fogtam volna valamilyen íróeszközt a kezembe.

    Mai világunkban a billentyűzet a laptopon vagy a mobilunkon jelenti a pennát, és nem is nevezhető művészetnek, de alkotunk, kifejezünk, megnyilvánulunk általa.

    Nyolc éves koromban több négyzetrácsos füzetet írtam tele mindenféle matematikai gyakorlattal. 6-8 füzet is kikerült a kezeim közül, melyekben óvatosan rajzoltam bele az arab vagy éppen a római számokat. Jutka néni, az osztályfőnököm, akkor azt mondta, hogy néha az írásfüzetet is elővehetném, nem csak a négyzetrácsosat. Valahol legbelül megfogadhattam a tanácsát, mert a középiskolában az irodalomfüzetemből kellett párat beszerezni, mert egyfolytában teleírtam az írók, költők önéletrajzaival. Még ha csak másoltam is, de arra ügyeltem, hogy szép külalakkal tegyem mindezt, és szerettem cserélgetni a tollakat a kezemben, melyek nem feltétlen kéken fogtak. Erről jut eszembe Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című verse. Na, én nem álmodtam, hanem írtam velük. Az, hogy anno melyik volt a legszebb szín a füzetemben, már nem tudnám megmondani, de nem biztos, hogy a sárga. Szerintem nem sok ember mondhatja el magáról, hogy tollimádó. Vagy inkább tollmániás? Ha meglátok egy reklámtollat, az biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy nekem adják.

    A gimnáziumban előszeretettel feleltem írásban.  A szóban való megnyilvánulás nem tartozott az erősségeim közé.

    Főiskolás koromban elvégeztem egy kortárs-segítő tanfolyamot, ahol az egyik előadó feltette a csoportnak azt a kérdést, hogy ki akarja magát kipróbálni a gyakorlatban is. Már lendült is a kezem a magasba, mikor meghallottam, hogy olvasói levelekre kell válaszolni, méghozzá a Bravo újság Szex, szerelem, gyengédség rovatában. Újság? Levélírás? Empátia? Segítségnyújtás? Testhezálló feladatnak bizonyult, és 5 évig segítettem a fiataloknak egy-egy számukra "megoldhatatlan" gonddal kapcsolatban.

    A következő alkotásom a szakdolgozat megírása volt. Matematikáról prózában. A reáltárgyak szeretete a főiskolán is végig kísért, és arról írtam elmélkedést, hogy hogyan lehet megszerettetni a gyerekekkel a száraz, matematikai tananyagot játékos formában.

    Aztán eltelt pár év tanulással és munkával, majd azon vettem magam észre, hogy 2010-ben megfogalmazódott bennem egy pár vers épp az akkori munkahelyemen, amit akkor már papírra is vetettem. Első rímjeimet a kertünkben hintázva fogalmaztam meg 8-9 évesen, de akkor azok nem kerültek leírásra, viszont ha meghallom a Dupla Kávé Egyszer fenn, egyszer lenn című slágerét egyből ez a hintázós emlék jut eszembe, mert a refrénhez hasonló sorok ("hullámvasút az életem") motoszkáltak anno az én fejemben is. (A verseim közül párat olvashatsz a blogomban, a kezdetektől napjainkban születettekig egyaránt.)

     /saját borítóterv a verseskötetemhez/

    A következő 5 évben egy internetes rádió műsorvezetőjeként szóban kellett megfogalmaznom a mondanivalómat. Ez egy gyorsabb asszociációs és fogalmazástechnikát igényelt, mert papírra nem vettettem a felkonfokat és a kiegészítő szövegeket, melyeket két zeneszám közt hallhattak tőlem a rádióhallgatók.

    Közben 2012-ben egy férfimagazin felhívására lettem figyelmes, akik cikk írókat kerestek az interneten megjelenő újságba. A kezem újra a levegőbe lendült, akarom mondani, a billentyűzetre, és már fogalmaztam is a jelentkezési levelet, hogy miért lennék alkalmas a megbízatásra. 8 hónapon keresztül öntöttem a cikkeket a honlapra, és több írásommal is a legnézettebbek közt szerepeltem. (Ezekből a cikkekből is tettem közé egy párat blogomban.)

    Az gondolom, sejthető, hogy ha valaki szeret írni, akkor az olvasás sem áll tőle távol. Igazi könyvmolynak vallhatom magam, mert már évek óta egyik könyvet követi a másik, de olyan is van, hogy párhuzamosan olvasok két könyvet, mert nem tudom eldönteni a sorrendjüket.

    A könyvírás gondolata is már több éve motoszkál a fejemben, csak még nem kaptam meg azt a konkrét lökést, ami arra buzdított volna, hogy nekiálljak. 2019. szeptemberében aztán valami felbosszantott, kinyitottam egy Word dokumentumot, és nem volt megállás. Egymás után jöttek a szavak és a mondatok, aztán pedig a többi sztori.

    Ma ott tartok (2020. július), hogy 3 könyvet írok egyszerre, és a verseskötetemben is gyűlnek a rímek, nem beszélve a 2020. júniusában indított blogomról, ahol aktuális írásaimmal is találkozhattok.

    Nagyon remélem, hogy 2021. nálam a kiadás éve lesz, na, nem anyagilag, hanem könyvileg.

Budapest, 2020. július 2.

 

Lájkold az oldalam